Ezrek emlékeztek Gdańsk történelmi belvárosában a meggyilkolt polgármesterre – szívszorító fotók
május 1
Tízezrek gyűltek össze Lengyelország több városának főterein, hogy megemlékezzenek Paweł Adamowiczról. A gdański polgármestert mellkason szúrták egy jótékonysági rendezvényen vasárnap este.

Gdańskban is több ezer ember emlékezett meg a főtéren, a városháza előtt, amely az elhunyt polgármester munkahelyeként szolgált. Az Európai Tanács*** elnöke, Donald Tusk, aki maga is Gdańskban született és régi barátja Adamovicznak, ezt mondta: „Drága Paweł, egy ilyen tragikus pillanatig kellett várnod, hogy lásd, mennyi barátod van itt Gdańskban.”
Olyan jó hangulatban ünnepeltünk ezen az esten, ahol gyerekek és idősek számára gyűjtöttünk pénzt, egy olyan rendezvényen, amelynek az lett volna a feladata, hogy összekösse az embereket – és erre valaki felbukkan a tömegből egy késsel
- – idézi fel a történteket egy helyi építészmérnök, könnyeivel küszködve.Adamoviczot több mint ötórás műtét során sem sikerült megmenteni. „Nem volt esélyünk nyerni” – mondta a lengyel egészségügyi miniszter, Łukasz Szumowski.
Nézd meg a fotókat a Lengyelországban megemlékező tömegről:
fotók: Getty Images
Galéria / 4 kép
Ezrek emlékeztek Gdańsk történelmi belvárosában a meggyilkolt polgármesterre – szívszorító fotók
guardian.co.uk
Hogy tetszett a cikk?
május 1
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.