Elhunyt a K-pop egyik csillaga
május 1
A fiatal színésznőt a Szöulhoz közeli lakásában találta meg a menedzsere. Az eddigi információk szerint mély depressziótól szenvedett a lány – aki Dél-Koreában igencsak botrányos személyiségnek számított azzal, hogy nem vett fel melltartót a felsője alá – és nagy valószínűséggel saját kezűleg vetett véget az életének. Tettére az adhat magyarázatot, hogy korábban nagyon sokan bántották online, amelyet nem bírt elviselni, így 2014-ben visszavonult a szerepléstől.
Ezután kizárólag színészi karrierjére összpontosított. Filmekben, tévéműsorokban vállalt szerepeket, és a Netflix Persona című sorozatában is játszott. Jó barátja volt a K-pop egy másik sztárja, Jonghyun, aki még 2017 végén lett szintén öngyilkos az őt ért online zaklatások miatt.
A sors furcsa fintora, hogy Sulli következő tévés szereplése a "The Night of Hate Comments" című műsorban lett volna, amelyben az őt ért rosszindulatú és gonosz online kommentekről beszélt volna. Többen gondolják úgy, hogy halálát gyilkosságként kéne kezelni, hiszen a gyűlölködő emberi szavaknak éppen olyan ereje van mint egy fegyvernek, amit az ember fejéhez tartanak.
Egyik utolsó Instagram videójában sírt, és azt mondta: „Nem vagyok rossz ember.”
Nyugodjon békében!
Ha úgy érzed, hogy te vagy bárki a környezetedben hasonló gondolatokkal küzd, ne feledd, hogy nem vagy egyedül, és ne habozz segítséget kérni!
Hogy tetszett a cikk?
május 1
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.