Két magyar csapat méretheti meg magát az UNICEF versenyének nemzetközi döntőjében
április 25
Az UNICEF az uniós tagországok közül először Magyarországon indította el a Rajtad áll a jövőd! (Youth Challenge) nevű programját, amelynek lényege, hogy a fiatalok maguk azonosítják be a mindennapjaikat leginkább megnehezítő problémát, majd mentorok segítségével igyekeznek kreatív megoldást találni rá. A közel ötven jelentkező csapatból öten jutottak be a hazai döntőbe, ők mindannyian 1000 dolláros anyagi, valamint komoly szakmai támogatást kaptak a terveik kidolgozásához. Most a mezőny tovább szűkült, a végső kettőnek többfordulós versenyben kell megméretnie magát a nemzetközi porondon, pályázatukat hamarosan New Yorkban veszik górcső alá. A kiválasztott projektek nemcsak pénzt kapnak a folytatáshoz, hanem követhető példaként is szolgálhatnak fiatalok milliói számára az egész világon. Az eredményhirdetés áprilisban lesz.

A félelmek legyőzői csapat tagjai a kirekesztés ellen indítottak érzékenyítő kampányt, mert úgy érzik, hogy gyakran cigány származásuk miatt bántják őket. A kisvideókat eddig több mint egymillióan látták néhány hét alatt. A kampányhoz ismert emberek, például a Parno Graszt együttes, valamint Gáspár Bea is csatlakozott, a YouTube-on meséltek arról, hogy milyen hátrányok érték őket a negatív megkülönböztetés miatt.

A Depriváció nyomán csapat azoknak a fiataloknak segítene, akiknek folyóvíz híján nincs megfelelő lehetőségük a tisztálkodásra, ruháik mosására és ezért gyakran kirekeszti őket a közegük. A fiatalok a már meglévő közösségi házat szeretnék továbbfejleszteni, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek a higiéniás szolgáltatások. A távlati tervek között szerepel egy mosodabusz indítása is.

Bár a döntőbe jutott további három csapat nemzetközi szinten most nem versenyezhet tovább a fődíjért, a terveik itthon valósággá válhatnak, hiszen már eddig is rengeteget tettek érte. A Lótuszok állami gondoskodásban élő gyerekek, ők egy olyan közösségi házat és mentorprogramot szerveznek maguknak és sorstársaiknak, amely kifejezetten az önálló életre, pályaválasztásra készíti fel a felnőttkor küszöbén álló fiatalokat. A Mozaik egy applikációt fejleszt, amely mozgássérült, fogyatékkal élő embereket lát el olyan információval munkahelykeresés közben, amelyekből megítélhetik mennyire akadálymentesek és befogadók a lehetséges munkahelyek. A Mindenki egyért, egy mindenkiért bükkszentmártoni csapat pedig a pályaválasztásban, munkakeresésben támogatná a helyi fiatalokat.
Kicsit olyan volt az elmúlt két hónap mint egy tehetségkutató verseny, minden résztvevő rengeteget fejlődött a közös munka során, tanultunk a világról, egymásról, a csapatok kezdeti elképzelései kikristályosodtak és most már készen állnak a megvalósításra. Két csapat előtt nyitva az út, hogy terveik akár globális szinten is támogatókat szerezzenek, de a többi döntős projekt is nagyon értékes, reméljük, hogy ezek a csapatok is mennek tovább a megkezdett úton és kapnak bíztatást, támogatást országon belülről. Lehetőségeink szerint mi továbbra is segítjük őket és örülnénk, ha más szervezetek, cégek vagy akár magánszemélyek ebben csatlakoznának hozzánk. Fantasztikus látni, hogy ezek a fiatalok mennyire értik az őket akadályozó társadalmi problémákat, mekkora utat tettek meg az elmúlt hónapokban és mennyire elkötelezettek, hogy dolgozzanak a közösségeikért. Büszkék vagyunk rá, hogy a világ fejlett országaiban működő UNICEF bizottságok közül egyedüliként az UNICEF Magyarország lehetőséget kapott a verseny megrendezésére és látva az eredményeket, mindenképpen folytatjuk a következő években is – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.
Hogy tetszett a cikk?
április 25
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.