Lady Gaga megszólalt Bradley Cooper szakításával kapcsolatban
április 20
Ma reggel futótűzként futott végig a sajtón a hír, 4 év után szakított Bradley Cooper és Irina Shayk. Kapcsolatuk megromlásának már voltak előjelei, a gyönyörű modell például a napokban kiköltözött Bradley Cooper házából, ám reménykedtünk abban, hogy puszta civakodásról van szó.
Nos, nem így lett, a hír már hivatalos, az éppen szakítófélben lévő sztárpáron kívül pedig a figyelem most Lady Gagára is szegeződik, akivel a tavalyi évben számtalanszor összehozták Bradley-t.
Gaga azonban kategorikusan elzárkózik a témától, egy bennfentes szerint csak ennyit reagált a történtekre:
Semmi közöm hozzá.
Korábban Jimmy Kimmel műsorában is őszintén beszélt a témáról:
A Shallow egy szerelmes dal, a Csillag születik pedig egy szép szerelmi történet. Nagyon keményen dolgoztunk rajta, az, hogy felröppent ez a pletyka, bizonyítja, hogy jó munkát végeztünk.
A sztorit az is bonyolítja, hogy
Lady Gaga
Lady Gaga
Énekesnő
197cikk
19galéria
14videó
Még több róla
pont a Csillag születik alatt bontotta fel eljegyzését, és az Oscaron is érezhetően fagyos volt a hangulat közte és Irina közt. Azóta viszont egyetlen alkalommal sem találkoztak Bradley-vel, de azért azt kár lenne tagadni, hogy ha nem is sokat, de tett azért, hogy ez így alakult.
Hogy tetszett a cikk?
április 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.