Ritka pillanat: Nicole Kidman Tom Cruise-zal közös gyerekeiről beszélt
április 30
Szinte hihetetlen, hogy 28(!) év telt el azóta, hogy Nicole Kidman és Tom Cruise Tom Cruise Színész, Producer 44cikk 3galéria 4videó Még több róla összeházasodtak! Egykor ők voltak Hollywood álompárja, 10 évig voltak együtt, és ez idő alatt két gyermeket fogadtak örökbe: Isabellát és Connort. Ma már mindketten felnőttek, Isabella férjhez ment, és meglepően szerény körülmények között él, Connor pedig DJ-ként dolgozik. Azonban egyikük sem igazán tartja a kapcsolatot szüleikkel, nagyon ritkán beszélnek, és még ritkábban találkoznak, noha állításuk szerint nincsenek rosszban.
Nicole Kidman pedig sosem beszél fogadott gyermekeiről, de most mégis kivételt tett, és a WHO magazinnak mesélt arról, mi is a helyzet valójában. Egy ideje ugyanis már pletykálják, hogy mivel Isabella apjához hasonlóan a Szcientológia követője lett, nem jó a kapcsolata az anyukájával.
Mindketten felnőttek. Képesek saját döntéseket hozni. Meglehet, hogy úgy döntöttek, a Szcientológiát választják, de anyaként az a kötelességem, hogy szeressem őket. Én pedig jó példa vagyok a toleranciára, és ebben hiszek - nem számít, mit csinál a gyereked, akkor is szereted, és akkor is tudnia kell, hogy nyitottan állsz hozzá.

Nicole Kidman azt is elárulta, hogy bármikor feladná az életét a gyerekeiért, és igyekszik vigyázni ezekre a kapcsolatokra. Miattuk nem is fejti ki véleményét az egyházról, hiszen nem szeretné, hogy emiatt ne beszélhessen fogadott gyerekeivel. Tom Cruise Tom Cruise Színész, Producer 44cikk 3galéria 4videó Még több róla egyébként nem feltétlenül vallja ezt, hiszen Katie Holmes-szal közös lányával azért nem áll szóba, mert ő nem a Szcientológia híve.
Nicole Kidman hozzáállása viszont tényleg példaértékű!
Hogy tetszett a cikk?
április 30
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.