Azta! Nem mindennapi híres emberrel futott össze Rihanna a repülőgépen
április 27
Korábban már megírtuk, hogy a pletykákat megerősítve Riri tényleg visszatér mint énekesnő és az is kiderült, hogy egy reggae zenésszel, Koffeeval dolgozik együtt a nemsokára érkező albumán. Most azonban egy régi jó barátjával tett ki közös videót, akivel az egyik legnagyobb slágerét a FourFiveSeconds című dalát is írta. Ő pedig nem más mint Paul McCartney.
A Beatles legenda és a gyönyörű énekesnő egy repülő első osztályán futott össze, ami annyira meglepte Rihannát, hogy rögtön meg is örökítette a pillanatot. A videón persze mindketten egymást ugratták, hiszen már évek óta nagyon jó kapcsolatot ápolnak mint kollégák és mint barátok is. Paul egy interjúban úgy fogalmazott, hogy az énekesnő az évszázad egyik legnagyobb tehetsége és megtisztelve érzi magát, hogy végül egy közös számuk is született, amely hetekig vezette a slágerlistákat.
Bízunk benne, hogy 2020-ban újabb slágereket fog magából ontani a Grammy-díjas sztár.
Ha kíváncsi vagy Rihanna Rihanna énekesnő 221cikk 31galéria 17videó Még több róla Fenty kollekciójára, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
április 27
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.