A Star Wars főszereplője megint nem bírta tartani a száját
február 7
Addig viszont folyamatosan újabb és újabb dolgok derülnek ki a karakterekről és persze arról, hogy egyes színészek hogyan látnak dolgokat a filmmel kapcsolatban. Daisy Ridley a minap Tokióban tette tiszteletét többi kollégájával karöltve, ahol mint mindig, most is elhagyta néhány érdekes dolog a száját. A 27 éves gyönyörű színésznő már többször hangoztatta, hogy szerinte az utolsó résszel elégedettek lesznek a rajongók, ahogy ő fogalmazott:
Itt az idő végső búcsút venni.
A színésznő elárulta, hogy sokan megkérdezik tőlük, hogyan érzik magukat, de nem igazán tudja megfogalmazni, ugyanis egyszerre érez fájdalmat és boldogságot is, hiszen nagyszerű emberekkel dolgozhatott együtt. Ugyanakkor érdekes, hogy a szomorú és fájdalmas érzést többször is felemlegeti. Ezzel akár arra is célozhat, hogy a karakterével vagy esetleg egy másik fontos szereplővel fog történni valami, ami miatt könnyes szemekkel fogunk kilépni a moziból. Azzal pedig, hogy többször kiemeli, "itt az idő", talán arra céloz, hogy ezt a történetet már nem lenne hova tovább ragozni, ennyi van Ray-ék sztorijában, és nem több?
De sajnos erre már csak december 20-án kapunk választ, amikor végre-valahára bemutatásra kerül a film.
Ki várja?
Ha nem tudod, mit vegyél a Star Wars-rajongó barátaidnak karácsonyra, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
február 7
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.