8 új karácsonyi film 2019-ből, ami rögtön ünnepi hangulatba hoz
október 4
Mind ismerjük a klasszikus karácsonyi filmeket. Egy jó Reszkessetek, betörők! nélkül már nem is teljes az ünnep, de miután sokadszorra látod a Karácsonyi vakációt vagy a Grincset, lehet, hogy szívesen néznél egy kis újdonságot is. Valamit, ami elé leülhetsz, átadhatod magad a varázslatos hangulatnak, és a végén mosollyal az arcodon állhatsz fel.
Karácsonyi filmekből valójában sosincs hiány, hiszen minden évben kijön egy-egy, és ha ezúttal olyat néznél, ami kifejezetten a romantikus lelkű közönséget szólítja meg, jó hírünk van! Utánajártunk, és meglehetősen sok új karácsonyi film érkezik az idei évben (sőt, van, ami már ki is jött), úgyhogy december végéig bőven el leszel látva klassz történetekkel.
Kattints a galériára a 8 leghangzatosabb új filmért!
Hogy tetszett a cikk?
október 4
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.