3+1 film, amit semmiképp ne hagyj ki 2020-ban, ha jót akarsz magadnak
március 16
Az idei év, ugyanis minden eddiginél színesebb és zseniálisabb filmkínálattal fog szolgálni nekünk, amit bűn lenni kihagyni. Bár legalább 30 filmet is ide lehetne írni, kiválasztottam azt a 3+1 filmet, amelyet biztos, hogy nemcsak egyszer fogtok megnézni.
1. 007: Nincs idő meghalni
James Bond története ugyan folytatódik, de Daniel Craigé már nem, hiszen a színész ebben a filmben látható utoljára 007-es ügynökként. Ez már önmagában is egy indok, hogy beüljünk rá a moziba, ugyanakkor az eddigi információk szerint mindegyik részt felül fogja múlni Bond újabb kalandja. A rendező, Cary Fukunaga egy interjúban azt nyilatkozta, hogy izgalomból és meglepődésből sem lesz hiány. Sőt, mi több, egy érdekes csavarral fog búcsút venni a színész híres szerepétől.
2. Mulan
A jól ismert Disney rajzfilm adaptációját mindenki tűkön ülve várja, hiszen a mesével ellentétben óriási hangsúlyt helyeztek az akcióra és arra, hogy megmutassák, mire is képes egy nő. Talán pontosan emiatt lesz 2020 egyik legnagyobb kedvence.
3. Hang nélkül 2.
Az első rész óriási sikerén felbuzdulva nem is volt kérdés, hogy John Krasinski megajándékozzon minket a második résszel, amelyben még több félelmet, és még több izgalmat ígér. De, ami a legfontosabb, hogy végre választ kapunk arra, hogy kik is az emberiséget kiírtó földönkívüliek és, hogy mi lesz a sorsa a főszereplőknek.
+1. Dolittle
Ráadásnak pedig jöjjön egy vígjáték, még pedig Robert Downey Jr. főszereplésével, aki a világ legkedveltebb állatorvosa, Doctor Dolittle bőrben csillogtatja meg a tehetségét. A film Hugh Lofting 1920-as években megjelent gyerekkönyvén alapul, akárcsak az Eddie Murphy nevével fémjelzett 1998-as korábbi adaptáció, de az előzetes alapján mégis sok mindenben lesz más, ami miatt nemcsak egyszer akarunk majd beülni rá.
Te melyiket várod a legjobban?
Ha kíváncsi vagy az évtized legrosszabb filmjeire, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
március 16
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.