Az 5 legjobb strandkaja – szavazz, melyik a te kedvenced!
május 18
Túl vagyunk már az első forró, csobbanós balatoni hétvégén: a strandokon kinyitottak a büfék, elindult a szezon. A nyár elején még lelkesen böngésszük kedvenc kajáldánk kínálatát (ami sosem változik), vágyunk a régen érzett, ismerős ízekre... azzal a tudattal, hogy augusztus első hetére viszont már torkig leszünk mindazzal, amit a hazai strandbüfék gasztonómiai élményként nyújtani tudnak. De hol van még az augusztus! Most lelkesek vagyunk, rendkívül lelkesek, ezért gyorsan – ebéd utáni lazításnak – össze is dobtuk a top 5 strandételünket. Visszaszámlálás indul!
5.A lángos
Ez az az étel, amit kábé évente egyszer iszonyúan megkívánunk, de amiből még sosem sikerült egy egészet egyedül bepuszilnunk – a strandon lébecoló, haszonleső kacsák és hattyúk nagy örömére.
4. A hamburger
Senki nem tudhatja, mi lehet ebben a gyorsfagyasztott csodában, de addig jó!
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.