Odalent simogatós meditáció az új trend
május 18
A közel hatvanezer forintnak megfelelő összegbe kerülő szeánsznak nem sok köze van a klasszikus meditációhoz. Neve onnan ered, hogy elvileg „a tudatosság magasabb szintjét teszi lehetővé az intim kapcsolatok javítására, illetve az általános orgazmusképesség növelésére”.
A program során a hölgyek fedetlen altesttel lefekszenek a terem közepére, ahol egy – addig ismeretlen – férfi 15 percen keresztül masszírozza őket a célhelyen, miközben a jelen lévő többiek figyelik őket. Persze, az oktató előbb részletesen elmagyarázza, amit a női nemi szervről tudni illik.
A módszert még 2001-ben dolgozta ki a San Franciscó-i Nicole Daedone, s világszerte már több mint 10 000 terapeuta segítségét lehet kérni, így kezd egyre nagyobb trenddé válni.
Az orgazmus minden egyes nő számára létfontosságú a Földön
- nyilatkozta Nicole.Te szívesen részt vennél egy ilyen alkalmon?
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.