7 híres ember, akit egyik percről a másikra cseréltek le
október 8
Sosem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap – a filmgyártás világában meg pláne nem! Vannak színészek, akiket hirtelen mintha minden filmben látnánk felbukkanni, majd nem sokkal később már azon kapjuk magunkat, hogy nem is tudjuk, mi lehet velük, olyan hirtelen kerültek parkolópályára.
Azonban vannak olyan esetek is, amikor minden a lehető legjobban megy, a szereplő is tökéletes a feladatra, azonban az élet más forgatókönyvet ír az adott színésznek, így nem tudja, vagy épp nem akarja folytatni a forgatást. Egy sorozat esetében persze ez nem olyan meglepő, hiszen van, hogy hosszú éveken át kell ugyanazt a karaktert hozni, ami bizony nem minden színésznek fekszik. Van, aki szimplán új kihívásokra vágyik, és persze olyan is, aki nem feltétlenül gondolta át azt, hogy mire is váltakozik, amikor aláírta a szerződést!
Az alábbi sztárokkal is ez történt, vagyis úgy cserélték le őket a sorozatban, filmsorozatban, hogy szinte észre sem vettük.
Arra ki emlékszik, hogy a Jóbarátokban Ross fiának anyját egy epizód erejéig teljesen másik színésznő alakította, mint akivel a későbbiek során sokszor összefuthattunk a tévé képernyőjén?
Többek között őt is megtalálhatod az alábbi összeállításban:
Hogy tetszett a cikk?
október 8
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.