Zendaya tévedhetetlen stílusa
Forrás: Europress
május 19
Lassan húszéves lesz az énekes-színésznő, de még mindig jellemző rá egyfajta tinédzser báj, ami döbbenetes módon nem társul sem béna félszegséggel, sem kínos divatbakikkal. A korabeli hírességeknek sokszor vagy nincs kialakult ízlése vagy túl szexisen öltöznek, túl felnőttnek vagy épp ellenkezőleg, túlságosan lázadónak akarnak tűnni. Zendaya azonban már most igazi stílusikon: szettjei a korának megfelelőek, mégis sikkesek és játékosak.
Gyakran visel például aprócska topokat, de ahelyett, hogy csak a szexisségét helyezné előtérbe, például megbolondít egy klasszikust, ahogyan tette ezzel a tweed melltartó-zakó párossal.
A legtöbbször annyira érdekes szabású és/vagy mintájú ruhát választ, hogy a kiegészítőkkel gyakorlatilag már nem is kell foglalkoznia.
Persze néha azért kiegészítőből is beújít izgis darabokat:
Sőt, a legfontosabb állandó kiegészítője a frizurája, mely mindig szerves része szettjeinek, elképesztő kísérletezőkedve a hajára is kiterjed.
No persze nem csak Zendaya érdeme ez a szuperizgalmas stílus, a korábban már általunk is dicsért, zseniális stylist Law Roach áll, aki Céline Dion váratlan stílusfordulása mögött is áll.
Nézd meg Zendaya legütősebb szettjeit a galériában!
Melyik a kedvenced?
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.