65 éve a trónon: II. Erzsébet (már megint) rekordot döntött
május 20
Éppen 65 éve, 1952. február 6-án lett Britannia (és a Brit Nemzetközösség) uralkodója II. Erzsébet – ezen a napon hunyt el ugyanis édesapja, VI. György király. A jeles alkalomból a királynő éppen azokkal zafír ékszerekkel felékesítve pózolt David Bailey brit fotós kamerája előtt, amelyeket apjától kapott nászajándékba 1947-ben.
A koronázásra csak jóval később, 1953. június 2-án került sor. A brit királynő egyébként már 2015 szeptemberében megdöntötte elődje, Viktória királynő rekordját; azóta ő leghosszabb időn át trónon levő brit uralkodó.
Néhány fotó II. Erzsébet uralkodásának első másfél évéből:
(fotók: Europress)
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.