Egy kis időutazás: a 80-as évek legjobb romantikus filmjei
május 15
Romantikus filmekből sosem elég, ezzel pedig már évtizedek óta így vannak az emberek. Ez az oka annak, hogy mindegy, milyen évet írunk, legalább egy-két újdonság biztosan megjelenik, aminek története magával ragad minket, és a főszereplő pasi többnyire a szívünket is elrabolja. Cole Sprouse közelgő romantikus filmje például határozottan ez a kategória lesz!
Most egy kisebb időutazásra hívunk téged, ugyanis nem az aktuális sztorikról fogunk beszélni, hanem azokról, amelyek még a 80-as évek idején hódították meg a nők szívét. Az alábbi romantikus filmek talán már régebbiek, de attól még ugyanannyira izgalmasak, meghatóak, és simán megállják a helyüket a modernebb korszakban is. Ha egyébként is jól jött volna egy klassz film estére, mutatunk párat a 80-as évekből, amelyeket imádni fogsz.
Kattints a galériára az ajánlóért, majd írd meg nekünk, melyik a kedvenced!
Hogy tetszett a cikk?
május 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.