Második emeleti ízléses, elegáns, rusztikus stílusú vidéki lakás
május 9
Minden pontjából árad a nyugalom ennek a különösen ízléses, második emeleti vidéki lakásnak, mely a természet közvetlen szomszédságában található. Nem csoda hát, ha színeiben és hangulatában is az élővilág hangulatát véljük felfedezni. A natúr fa padlólapok szépen harmonizálnak a szintén fából készült étkezőszékekkel, míg az asztal sötétebb árnyalata már átmenetet képez a bárpult és a falak határozottabb, rusztikusabb érzetű burkolatához.
Vidéki álom, megvalósítva! Ilyen lett az újjávarázsolt parasztház kis toronnyal Péteriben
A fehér, mely a lakás minden pontján visszatérő szín, nagyszerű alapot szolgáltat a természet árnyalatinak érvényesüléséhez: a barna számtalan változata mellett a szürke megannyi árnyalata is megjelenik a kárpitokban és bútorelemeken. A gyerekszoba játékossága is a lakásra jellemző visszafogott keretek között érvényesül: a fiatalos vidámság jegyében itt már megjelennek a sárga és zöld színek, de a faldekorációval együtt ezek is tökéletesen passzolnak a természetre épülő alapkoncepcióba. A lakás legmerészebb eleme a nappaliban látható túlméretezett fali kép. A terasz pedig maga a mennyország.
ÚJ ÉLETET KAPOTT! BETONIG LEROMBOLT, MAJD FELÚJÍTOTT 68 NM-ES GAZDAGRÉTI PANELLAKÁS!
TÜRELEM ÁLOMHÁZAT TEREM! ÍME A VERSENYGYŐZTES FELÚJÍTOTT FALUSI HÁZ A BÜKK LÁBÁNÁL
Hogy tetszett a cikk?
május 9
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.