Elkészültek a legfurább műszempillák! Viselnéd őket?
május 19
Mindig van új a nap alatt, ha sminktrendekről van szó. Most épp a japánoktól érkezett a legfrissebb őrület, azaz a pillangószárny-szempilla. A hatalmas és különleges pillák úgy öltöztetik az arcot, hogy az eredmény festményre illő lesz.
A japán szempilla-dizájner, Miyuki készítette el az első darabokat a pillangópillákból, amelyek már egészen sok színben és fazonban kaphatók. A szárnyakon kívül kis kövek, kristályok és glitterek is kerültek a műszempillaszálakra, sőt, még madártollakból is alkotott egy kreációt.
Teljesen biztonságos viselni a pillákat, és az eredmény annyira egyedi, hogy biztosan nem jön még egy ugyanolyan szembe az utcán belőle.
Kíváncsiak vagyunk, vajon a trend mennyire terjed el, és hol lehet majd beszerezni a pillákból. Az biztos, hogy az Instagramot már meghódította.
Íme!
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.