Tudsz ennél romantikus történetet? Az oviban döntötte el, hogy feleségül veszi a lányt, 20 évvel később meg is kérte a kezét!
május 15
Hallottál már a The Way We Met nevű Instagram-oldalról? Itt tényleg találni nagyon bájos szerelmi történeteket: ide került fel nemrég Laura Scheel és Matt Grodsky "meséje" is. A fiatalok szerelme egy phoenixi óvodában kezdődött, a fiú pedig azt állítja, még élénken emékszik arra, amikor ovis társai előtt bejelentette, ha nagy lesz, feleségül veszi Laurát.
Biztos, hogy neked is volt nagy ovis szerelmed, és az is tuti, akkor eljátszottál a gondolattal, hogy egyszer majd ő lesz a férjed... Nos, ez a páros meg is valósította a dolgot. Már az oviban imádták egymást, rengeteget játszottak együtt, bújócskáztak, és egymással beszélgettek, amikor mások ebéd után aludtak.
Szerelmes voltam Laurába gyerekként, és most is az vagyok
- írja Matt az oldalon.A páros az ovi után jó ideig nem találkozott, máshova jártak általános iskolába, és éveken át csak a két család által küldözgetett karácsonyi lapokból tudtak valamennyit a másikról.
A középiskolában azonban Laura egy haverja telefonjában meglátta Matt számát, ám először hezitált, nem akarta felhívni a srácot. Ám Matt megelőzte a lányt, randira hívta, pár nap múlva pedig már egy párt alkottak. Sőt, annak ellenére együtt is maradtak, hogy más államban jártak gimnáziumba és főiskolára.
Egy napon Matt elhívta a lányt éppen arra a helyre, ahol anno az ígéretét tette: az oviba – és megkérte a kezét. Naná, hogy Laura igent mondott!
A fiatalok 2016 decemberében keltek egybe, és azóta is dúl közöttük a szerelem.
A szerelem csodás dolog, ugye? Ha a következő fotókat meglátod, tuti, hogy azonnal a kedvesed nyakába akarsz borulni!
Galéria / 10 kép
Egy elgondolkodtató fotósorozat, ami láttán ma biztos, hogy hevesebben csókolod meg a szerelmed
Hogy tetszett a cikk?
május 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.