Nincs olyan barátság, amiben ezek a viták ne történnének meg egy közös nyaraláson
május 20
Közös vakáció a legjobb barátnőddel – első hangzásra ez nem más, mint a tökéletes nyaralás receptje. Hiszen pontosan tudod, mennyire sokat fogtok nevetni, kirándulni, és milyen klassz élményeket gyűjtötök majd. Ismeritek egymást már ezer éve, és abból kiindulva, hogy egy sima hétvégi bulizás is mindig szuperül sikerül, egy utazás pláne örök emlék marad.
Nos, ha eddig csupa vidám gondolattal indultál neki a nyaralásnak, sajnos egy picit el fogunk keseríteni. Ugyanis még egy legeslegjobb barátnővel sem lehet úgy elmenni vakációzni, hogy ne találnátok szembe magatokat előbb-utóbb néhány tipikus problémával. Ezekre a konfliktusokra általában senki sem készül fel előre, hiszen ki gondolná, hogy felütik majd a fejüket?
Hasonló helyzetben járt egy olvasónk, Dóri is, aki két legjobb barátnőjével ment el nyaralni tavaly.
"Mivel mindhárman szinglik vagyunk, úgy gondoltuk, tavaly együtt megyünk el nyaralni Bulgáriába. Már az első napon kiderült, mennyire mást vártunk a vakációtól. Az egyikünk bulizni akart esténként, a másik lány csak a strandon akart feküdni, míg én szerettem volna túrázni. Ezen minden nap össze is vesztünk. Aztán szintén gond volt a pénz is: az egyik barátnőm csak kenyéren és szalámin akart élni a spórolás miatt, ketten viszont szerettünk volna megkóstolni helyi ételeket is. Egyszerűen sosem sikerült dűlőre jutnunk! Most már tudom, hogy ezeket a témákat előre meg kell beszélni, hogy ne helyben derüljenek ki a gondok."
Nálad ezúttal nem ez lesz a helyzet. Az alábbi listával előre felkészülhetsz – és kitalálhatod a megoldást!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.