Nézd meg te is az eddigi legcsodálatosabb Disney-film első előzetesét
május 18
Idén az egyik legsikeresebb Disney-film A szépség és a szörnyeteg volt, ez pedig hatalmas löketet adott a studiónak. Tavasszal már nálunk is olvashattátok, hogy az elkövetkező években rengeteg klasszikusnak készítik el az élőszereplős változatát, és most hatalmasat léptek a készítők. Épp hétvégén derült ki, hogy kik lesznek az Aladdin főszereplői (köztük van például Will Smith), de nem csak ez az egyetlen szuper hír a napokban! Az Időcsavar (A Wrinkle in Time) című könyvből ugyanis film készül, és már itt az első, mindent elsöprő előzetes!
A sztori Madeleine L'Engle könyvén alapszik, a történet főszereplője pedig Meg Murray, akinek tudós édesapja eltűnik. A férfi egy új bolygót fedezett fel, és miután a Bosszúállókból ismert tesseract segítségével odajut, teljesen felszívódik. A lány, öccse és egy barátjuk keresőexpedícióra indul, három űrlény pedig megpróbálja őket segíteni a kalandjukban. Elsőre kicsit gyermekdednek érzed a történetet? Várj csak, amíg meglátod az izgalmas előzetest!
A film pedig nem csak a sztori miatt ígérkezik nagy sikernek: Chris Pine, Reese Witherspoon Reese Witherspoon színésznő 92cikk 15galéria 3videó Még több róla és Mindy Kaling is szerepet kapott a moziban.
Már szinte az összes Disney-filmet láttad? Akkor az alábbiakkal valószínűleg te is találkoztál már párszor.
Galéria / 10 kép
Észrevetted már ezeket? Néhány idegesítő dolog a Disney-filmekben, amiknek semmi értelme nincs
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.