Emma Watson elvesztette a számára legértékesebb dolgot, és a rajongók segítségét kéri
május 20
Emma Watson Emma Watson színésznő 105cikk 17galéria 5videó Még több róla a Facebookos követők segítségét kérte egy posztban, ugyanis számára nagyon fontos értéket veszített el. A színésznő vasárnap egy londoni fürdőben pihente ki a fáradalmakat, gyűrűit pedig a hotel széfjében hagyta megőrzésre. A wellness után viszont megfeledkezett róluk, így kicsivel később telefonon kérte az ott dolgozókat, nézzék meg, merre lehetnek az ékszerei. Azonban a probléma ott kezdődött, hogy a biztonságiak sehol sem találták meg Emma gyűrűit.
A színésznő ezt követően írta ki Facebookra a posztot, amelyben segítséget kér az emberektől, akik aznap esetleg szintén a hotelben járhattak. A gyűrűk ugyanis nem csak átlagos ékszerek voltak számára: születése után vette édesanyja, és 18 éven át hordta őket. Ezt követően adta Emmának, aki mindig magánál tartotta a gyűrűket, és nagyon sokat jelentenek számára. Így érthető, hogy hatalmas szívfájdalomként élte meg, amikor elvesztette az ékszereket.
Reméljük, hogy a hotel dolgozói összefognak, és megtalálják Emma elveszett gyűrűit!
Kevesen tudják, de A szépség és a szörnyetegben Belle ékszereit épp ezek a gyűrűk ihlették. Te is imádtad a filmet? Akkor ezeket a manikűröket feltétlenül ki kell próbálnod!
Galéria / 11 kép
Manikűrözz az új kedvenc filmedhez: A szépség és a szörnyeteg inspirálta körmök most a legmenőbbek
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.