Ilyen hatással van a testedre az, ha melltartóban alszol éjjelente
május 17
Noha melltartóban aludni minden, csak nem kényelmes, rengeteg hírességtől hallhattuk már azt, hogy mégis így térnek nyugovóra. Marilyn Monroe például állította, hogy mindig viseli ezt a fehérneműt alváskor, hogy megelőzze a mellek megereszkedését, de erre esküdött egy interjúban Halle Berry is. Sok más helyen viszont épp azt olvashatjuk, hogy ez a módszer egyáltalán nem alkalmas a megelőzésre, sőt, sokkal inkább a probléma egyik okozója lehet. De most akkor mi is a nagy igazság?
Egy szakértő szerint a mellek megereszkedése bizonyos kor felett sajnos elkerülhetetlen, hiszen a bennük lévő szövetek veszítenek rugalmasságukból – ezt pedig a melltartóban alvás sem tudja befolyásolni. Amikor ugyanis a hátadon fekszel, a gravitáció miatt a kötőszövetek egyébként is a mellkasodhoz tolódnak, nem pedig lefelé, a lábujjaid irányába. A melltartó ilyenkor semmit sem számít, hiszen teljesen más irányból ér a gravitáció, mint álló helyzetben.
Sőt, valójában akár negatív hatása is lehet, ha melltartóban alszol. A túl szoros fehérnemű ugyanis akadályozhatja a nyirokrendszer megfelelő működését, ezáltal pedig a tested nem képes a káros anyagokat kiválasztani a szervezetedből.
Van, aki pedig nemhogy éjszaka, de napközben sem szívesen hord melltartót. Te be mernéd ezt vállalni úgy, mint Kendall Jenner?
Galéria / 5 kép
Ezért nem hord soha melltartót Kendall Jenner – Lehet, hogy te is ellesed ezt a stílust?
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.