Pilóták mesélik el, mikor kell tényleg aggódnod a repülőn
május 14
Corey Levitant, az amerikai Men’s Health egyik szerzőjét legutóbbi repülőútján 4 éves kislánya nyugtatta meg. Amikor tapasztalták a turbulenciával járó kellemetlenségeket, a kislánya megfogta a kezét és azt mondta neki, hogy ne aggódjon, minden rendben lesz, csak kicsit rázós az út. Az apa meg is lepődött, hogy mennyire felnőttesen kezelte a kislánya a helyzetet, de bevallása szerint megnyugodott.
Ezt követően, landolás után úgy döntött, igazi szakértőket kérdez meg arról, mikor kell valójában félni a repülőn, és milyen kellemetlenségek lehetnek ártalmatlanok. Három pilóta örömmel osztotta meg vele a tippjeit, s ennek köszönhetően reméljük, a következő utadon már sokkal nyugodtabban szállsz fel a repülőre. Bár hoztak néhány ellenpéldát is, de az alábbi esetek nagy része tényleg nagyon ritkán fordul elő. Szóval nyugalom!
Hogy tetszett a cikk?
május 14
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.