Egyre többen állítják, hogy Jennifer Lawrence szakította szét Chris Prattet és Anna Farist
május 19
Tegnap egy világ dőlt össze bennünk, miután kiderült, hogy Hollywood egyik legcukibb párosa válik. Anna Faris Anna Faris Színésznő 25cikk 3galéria 0videó Még több róla és Chris Pratt 8 éven át voltak házasok, kívülállóként pedig azt gondoltuk, hogy ők aztán tényleg örökké együtt fognak maradni. Noha utólag úgy tűnik, voltak jelek, amelyek a problémákra utaltak: mindössze néhány hete Anna egy interjúban elárulta, hogy a magány nagyon gyakori szereplője az életének színészként, és erre valószínűleg senki sem készül fel.
A válás hírének hallatán sok találgatás indult, azonban ha bárki is olvasott kommenteket, egy dolog hamar szemet szúrt. Nagyon sokan ugyanis azt gondolják, hogy a szakításról Jennifer Lawrence Jennifer Lawrence színésznő 149cikk 16galéria 14videó Még több róla tehet, akivel Chris az Utazók című filmben játszott együtt. A kémia megvolt közöttük, és tény, hogy a két színész nagyon jóban lett, hiszen a premier alatt rengeteg vicces fotót osztottak meg egymásról. Valószínűleg ennek alapján gondolják úgy sokan, hogy Jennifer lehetett az ok, sőt, egyesek szerint a jövőben ők még egy párt fognak alkotni.
Szintén felemlegették azt a pillanatot, amikor Anna Faris és Jennifer Lawrence Jennifer Lawrence színésznő 149cikk 16galéria 14videó Még több róla a film premierjén összefutottak. A fotókon a testbeszéd alapján többen is úgy vélik, hogy a találkozás nem volt teljesen felszabadult.
Azonban mindez csak találgatás, hiszen sem Chris, sem Anna nem szólalt meg bővebben a történtekkel kapcsolatban. Ráadásul hozzá kell tennünk, hogy Jennifer már lassan egy éve randizik Darren Aronofksky filmrendezővel, és boldogok is együtt.
Chris Pratt az elmúlt években hatalmas változáson ment keresztül, és a karrierje is beindult! Te még emlékszel, hogyan nézett ki egy évtizeddel ezelőtt?
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.