Csoda, hogy JLo nem öregszik? Nézd meg, hogyan néz ki az anyukája közel a 70-hez – FOTÓ
május 6
Jennifer Lopez Jennifer Lopez színésznő, énekesnő 183cikk 24galéria 13videó Még több róla egyszerűen nem öregszik. Hogy mennyire nem fog rajta az idő, azt már korábban egy vicces kvízzel is bebizonyítottuk, ahol csak annyi volt a feladat, hogy ki kellett választani, hogymelyik képen öregebb JLo. Jelentkezzen, akinek sikerül maximális pontszámot elérnie!
Ha eddig még nem tetted, próbára ki most magad:
Nemrég pedig újra téma lett, hogy a popdíva milyen jól tartja magát, és tudva, hogy július végén ünnepelte 48. születésnapját tényleg elképesztő a külseje. JLo persze tisztában van azzal, hogy közel az 50-hez is bombanő, a feszes miniruha például úgy áll rajta, ahogyan rajtunk 20 évesen (se), s olyan bikiniben mutatkozik, amit mi fel sem mernénk venni. És büszke is kisportolt alakjára, s ha valaki beszól neki, annak keményen visszaszól.
Mi pedig eddig próbáltuk megfejteni, mindez hogyan lehetséges. Persze a sok mozgás és az egészséges táplálkozás jótékony hatását nem vitatjuk, de ez akkor is emberfeletti. Két napja viszont rájöttünk a válaszra, amikor megpillantottuk az énekesnő friss képet, amelyen anyukájával pózol. Ez a titok...
Hogy miért néz ki ilyen jól JLo? Elég csak ránézni az anyukájára, aki minden bizonnyal már közel jár a hetvenhez, mégis a lánya nővére is lehetne.
Mi is kérjük a Lopez-géneket!
Most már láttad JLo anyukáját, de vajon a többi sztármamival mennyire vagy képben? Nézd meg őket galériánkban!
Hogy tetszett a cikk?
május 6
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.