Egy év után először vágathatott új frizurát a Bűbájos boszorkák színésznője, Shannen Doherty
április 20
Tavaly nyáron szívszorító posztban osztotta meg rajongóival Shannen Doherty, hogy a mellrákja kiújult. A színésznő akkor a kemoterápia miatt leborotválta a haját, s folyamatosan közvetített állapotáról, küzdelmeiről, nehézségeiről. Végül nyár elején kapta meg a jó hírt: a szervezete legyőzte a rákot, és egy kicsit fellélegezhet, noha akkor nyugszik meg igazán, ha 5 éven belül nem tér vissza a kór szervezetébe.
A színésznő nemrég pedig elárulta, mi a legnagyobb vágya: hogy ismét hosszú haja lehessen. Jelentős idő után először most ülhetett be a fodrász székébe, hogy vadiúj frizurát vágasson magának. Így most egy fotón mutatta meg a párizsi pixie haját, amit egyenesen imád!
Két évi kopaszság vagy kefefrizura után szuper dolog, hogy végre ismét nőnek érezhetem magam
- írta a kép alá.Nem sokkal később pedig már a munkába is visszatért Shannen, ugyanis épp egy tévésorozatban, a Heathersben kapott szerepet. A felvételeken ugyan parókát kellett hordania, de a színésznő látszólag ezt egy cseppet sem bánja. Sőt, büszkén tett fel egy fotót magáról a forgatás közben is.
Azt tudtad, hogy az alábbi színészek is megküzdöttek a halálos kórral?
Hogy tetszett a cikk?
április 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.