5 sminktermék, amire nem érdemes sokat költeni
május 17
Az elmúlt évek során kezdetben modellként, majd magazinszerkesztőként volt szerencsém, lehetőségem jó pár sminkterméket, sminkmárkát kipróbálni – mindenféle árkategóriában. Voltak már-már megbotránkoztatóan drága cuccaim (bevallom, szépségtermékekre többet költöttem, mint ruhákra) és filléres holmijaim is. Mindkét kategóriában megvannak a kedvenceim, bizonyos sminktermékekre viszont ma már nem vagyok hajlandó sokat költeni. Rájöttem ugyanis, hogy semmivel nem tud többet a magasabb árkategóriából való, mint a jól bevált olcsó, sőt! Szóval ha egy tanácsot adhatok: amennyiben valamiből bevált már egy olcsóbb, drogériás vagy hipermarketben kapható változat, maradjatok annál – kidobott pénz drágább, nevesebb márkákkal próbálkozni. Aztán úgyis csak bosszankodtok majd a végén.
Íme, melyek azok a sminktermékek, amelyekből – meglátásom szerint – bőven jó az olcsóbbat megvenni!
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.