Újra gyerekek akarunk lenni! 16 mesebeli óvodaépület a Föld körül
május 18
Az ideális óvoda már az épületében is keretet ad a játéknak, éneklésnek, gyakorlatoknak (rajzolásnak), a beszélgetéseknek, a rohangálásnak, legózásnak, babaház-rendezgetésnek és persze a délutáni alvásnak. Na most létezik néhány építész a világon, akinek különösen meglódult a fantáziája, amikor óvodát kellett terveznie. Van köztük, aki egyáltalán nem is tervezett bútort az épületbe (Takichawa japán városban történt ez), csak hagyta, hogy a természetes fény átjárja a teret. Olyan is van, aki különböző magasságokba építette be az ablakokat (mindez Stockholmban), hiszen a gyerekek is ugyancsak eltérő magasságúak. A szlovéniai Ljubljana egyik ovijában pedig ilyen egyszerűen nyílnak-csukódnak a falak:
Ötletekből nincs hiány, mi most pedig bemutatjuk a legjobban sikerült óvodaépületeket. (Fotók: Pinterest)
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.