Újabb komoly feladatot kap Kiss Ramóna – ezt a műsort is ő fogja vezetni!
május 17
Kiss Ramóna Kiss Ramóna Színésznő 44cikk 1galéria 0videó Még több róla csak most debütált az új X-Faktorban, s gyorsan másik feladatot is kap: ő lesz a Reggeli egyik műsorvezetője. A hírt az X-Faktor kreatív producere, Schiwert-Takács László erősítette meg a Blikknek:
Nyár elején több próbafelvételt készítettünk Ramival, nagyon meggyőző volt, így hamar egyértelművé vált, hogy tökéletes a feladatra. Bizonyított az X-Faktorban is, nagyon jók a visszajelzések vele kapcsolatban
Ramónának Fehér Tibor lesz a társa a reggeli műsorban, és állítólag nagyon jól működnek együtt.
Megvan köztük a kémia, jól mutatnak együtt, jó a humoruk. Nem akartam még egy házaspárt a műsorba, de fontos volt, hogy meglegyen az összhang. Szerencsére megtaláltuk a nyerő párost
- tette hozzá Schiwert-Takács László.A Reggeli miatt Raminak elég korán kell majd kelnie, az X-Faktor miatt pedig hétvégén kell nagyon koncentrálnia, így valószínűleg a következő pár hónap igen megterhelő lesz a Barátok közt egykori sztárja számára. Épp ezért péntekenként nem vezet majd reggeli műsort, hogy pihenhessen kicsit.
Ramóna idén februárban jelentette be, hogy távozik a Barátok köztből. A színésznő 16 évet töltött a sorozatban, és egy ideje már vágyott arra, hogy új szerepekben is kipróbálja magát.
A dolog most már sínen van: csak így tovább, Rami!
Ramóna aztán nem panaszkodhat, ami a külsejét illeti: ő tényleg mindig fantasztikusan néz ki!
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.