Beyoncévá változtatták Michelle Obamát egy fotózáson – Nézd meg te is a hihetetlen képet
május 10
Tegnap ünnepelte 36. születésnapját a popzenei szakma egyik legnagyobb királynője, Beyoncé. Persze rengeteg köszöntést kapott nemcsak a rajongóitól, hanem a többi hírességtől is; azonban akadtak olyanok, akik sokkal nagyobb meglepetéssel örvendeztették meg a háromgyerekes anyukát.
Néhányan ugyanis összefogtak, és szó szerint Beyoncévá változtak egy fotó kedvéért! Többek között az egykori first lady, Michelle Obama is részt vett az életre szóló meglepetésben, és beleegyezett, hogy mind a sminkjét, mind pedig a frizuráját olyanná alakítsák, mint amilyet Beyoncé viselt a Formation videóklipjében. Összehasonlításképp megmutatjuk, hogyan nézett ki az eredeti összeállítás:
És így festett Michelle Obama ugyanebben a szerepben. Szinte rá sem lehet ismerni Barack Obama feleségére, igaz?
Rajta kívül pedig még olyan hírességek voltak ott a fotózáson, mint Serena Williams Serena Williams teniszező 28cikk 2galéria 0videó Még több róla (aki a napokban adott életet gyermekének), Kelly Rowland, sőt, még az énekesnő idősebbik lánya, Blue Ivy sem maradt ki az izgalmas projektből. Az tuti, hogy ennek az ajándéknak nagyon örült Beyoncé!
Ha te is kíváncsi vagy, ők hogyan mutattak Beyoncé szerepében, a galériában megtekintheted a különleges képeket!
Hogy tetszett a cikk?
május 10
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.