Kiderült, mit gondol Tom Cruise Katie Holmes és Jamie Foxx kapcsolatáról
Forrás: Getty Images
október 8
Múlt héten végre megtört a jég; több évnyi találgatás után Katie Holmes és Jamie Foxx Jamie Foxx színész, énekes 24cikk 4galéria 1videó Még több róla végre vállalta, hogy együtt vannak! A párosról már 2013-ban is azt pletykálták, hogy egy párt alkotnak, azonban ezt sosem ismerték el nyilvánosan, sőt, Jamie egyszer egy interjúban le is tagadta az egészet. Most viszont eljött az igazság pillanata, és egy tengerparton kapták lencsevégre őket édes kettesben.
Ez az első alkalom, hogy 2012-es válása óta Katie Holmes együtt mutatkozik valakivel, így sokan kíváncsiak voltak arra, vajon mit szól ehhez Tom Cruise Tom Cruise Színész, Producer 44cikk 3galéria 4videó Még több róla . Állítólag a színész már nagyon régóta tudott a románcról, és kicsit sem volt boldog tőle. Ő még 2004-ben dolgozott Jamie-vel a Collateral – A halál záloga című filmen, ezért rosszul érintette, hogy egy ilyen régi ismerőse jött össze az exfeleségével.
Tom már a kezdetektől fogva tudott Katie és Jamie kapcsolatáról, és ez mindig is zavarta őt. Noha ők minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy ezt titokban tartsák, Tom sok embert ismer, és nem sokkal az első randik után már tudott is a dologról. Tomot nagyon megdöbbentette és felidegesítette, hogy Katie egy olyan kollégájával jár együtt, akit egykor közeli barátnak tartott
- mesélte egy ismerőse a Hollywood Life magazinnak.A napokban pedig pár régi fotó ismét felbukkant az interneten; a pillanatról, amikor 2006-ban Katie és Jamie először találkoztak személyesen egy meccsen. Ráadásul Tom Cruise Tom Cruise Színész, Producer 44cikk 3galéria 4videó Még több róla is jelen volt!
A páros viszont mindentől függetlenül nagyon boldog együtt, Jamie pedig Katie és Tom közös lányával is nagyon jól kijön.
A kislány már 11 éves, és egyre inkább hasonlít a szüleire: nézd meg te is legfrissebb fotóit!
Hogy tetszett a cikk?
október 8
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.