Az írónő elárulta: ezért nem Aidan mellett kötött ki végül Carrie a Szex és New Yorkban
május 16
Tény, hogy a Szex és New York főszereplője elég sok sráccal randizott az évadok során, de azért akad két pasi, aki kiemelkedik közülük. Carrie legnagyobb szerelme Mr. Big volt, és noha a férfi többször is összetörte a szívét, ráadásul nehezen kötelezte el magát mellette, azért el kell ismernünk, hogy megvolt közöttük a kémia. A másik kiemelkedő partner pedig Aidan volt, aki mindenben támogatta Carrie-t, még a hűtlenségét is megbocsátotta neki, de végül ismét összetörték a szívét.
A rajongók emiatt két részre szakadtak: voltak, akik szerint mindentől függetlenül Carrie-nek Mr. Big mellett kellett kikötnie, míg mások szerint Aidan volt a tökéletes pasi, akit hiba volt elengedni. Te melyik táborba tartozol?
Már közel 10 év eltelt azóta, hogy a sorozatból készült filmben Carrie és Big kimondták a boldogító igent, de csak most derült ki, valójában miért alakult ez így. Az írónő, Candace Bushnell ugyanis elárulta, hogy valaki nagyon befolyásolta a döntésében.
Az anyukám valamiért ki nem állhatta Aidant, úgyhogy sosem szurkolhattam neki. Akárhányszor hazamentem a szüleimhez, az anyukám azzal jött, hogy "miért van Carrie Aidannel, és nem Mr. Biggel? Meg kell szabadulnod tőle".
Mivel az írónő édesanyja sosem gondolta, hogy a páros összeillik, így nagyon fontos szerepet játszott abban, hogy végül Carrie és Big a történet végén egymás mellett kössenek ki. Ez valószínűleg jó döntés volt, mert összességében azért a rajongók elégedettek voltak a lezárással.
Ha már Carrie és a pasik: te felismernéd egykori szerelmeit ma? Előre szólunk, rengeteget változtak!
Hogy tetszett a cikk?
május 16
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.