Nem hiszünk a szemünknek! Majdnem ez a világhírű színésznő alakította Serenát a Gossip Girlben
április 25
Minden idők egyik leghíresebb csajos sorozata a Gossip Girl, és ezt meg is tudjuk érteni. Hiszen van benne minden, ami minket érdekelhet: elképesztően divatos szettek, ambíciózus karakterek, akikkel tudunk azonosulni – és nem kevés váratlan fordulat. Nem csoda, hogy már a szereplőválogatás alatt hatalmas érdeklődés övezte a sztorit, és sokan próbáltak meg elcsípni egy-egy szerepet.
Ami viszont csak most derült ki és döbbentett meg nagyon sok rajongót, hogy majdnem egy másik színésznő alakította Serenát. Ez a valaki pedig ma már Oscar-díjas, az egyik legjobban kereső színésznő, és még világhírnévre is szert tett alig 5 év alatt. Ha még nem találtad volna ki, igen, a válasz Jennifer Lawrence Jennifer Lawrence színésznő 149cikk 16galéria 14videó Még több róla !

A színésznő akkor kezdett el igazán befutni, amikor 2010-ben megkapta A hallgatás törvénye című film főszerepét. Addig azonban éveken át nagyon sok elutasításban volt része; többek között 2007-ben a Gossip Girl meghallgatásán is. Noha tényleg mindent elkövetett, hogy ő alakíthassa Serenát, végül nem kapta meg a munkát.
Akkoriban ez fel sem tűnt nekünk, de Jennifer Lawrence tényleg nagyon szerette volna eljátszani Serenát, ezért jelentkezett meghallgatásra
- mesélte a sorozat készítője, Josh Schwartz.Állítólag az elutasító válasz hallatán nagyon csalódott volt, ami érthető is, hiszen akkoriban csak 16 éves volt. Utólag viszont már biztos, hogy Jennifer nem bánja a dolgot, hiszen a sorozat 2012-ig futott, így pedig nagy az esély rá, hogy csak jóval később tudott volna mozikarrierbe kezdeni. Mi pedig el sem tudnánk képzelni nélküle az Éhezők viadalát!
Az utóbbi időben nagyon sok filmet készített a színésznő; ezeket neked is érdemes felírnod a listádra!
Hogy tetszett a cikk?
április 25
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.