Te is tutira ki fogsz akadni az Instagram nagy változásától
május 16
Valahogy így fogsz reagálni, amikor meglátod, milyen újítással rukkolt elő az Instagram csapata:
Már néhány Instagram-felhasználónál megjelent az újítás, ami egyelőre tesztelés alatt áll, de máris sokan remélik, hogy ezt nem vezetik be véglegesen. A készítők kitalálták, hogy a profilokon egy sorban már nem három, hanem négy kép jelenik meg. Ezzel nem lenne olyan nagy baj első hallásra, azonban azoknak, akiknek következetesen fel van építve a profilja, összecsúszhatnak így a képek, és már nem lesz olyan szép az összhatás.
Épp emiatt jó pár Insta-guru fel is háborodott.
Az Instagram feedem 4x4-es lett. Úgy érzem, az internet készen áll a felrobbanásra
- írta egy felhasználó.A három oszlop valóban áttekinthetőbb, és az átalakítás tényleg sok rendezgetést igényel, ha valakinek sémák szerint vannak feltöltve a fotói. A twitterezők lázadnak, az Insta-fejlesztők pedig valószínűleg törik a fejüket, vajon tényleg megéri-e ez a változtatás. Reméljük, átgondolják, és marad a háromoszlopos megoldás.
Azt tudod, mely trendeket érdemes lefotózni, majd az Instára kiposztolni? Figyelj:
Hogy tetszett a cikk?
május 16
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.