Visszatértek a 90-es évek modelljei a kifutóra egyetlen estére – Így néznek ki ma
március 18
Manapság már Gigi Hadid és Kendall Jenner számítanak a világ legnépszerűbb modelljeinek, de pár évtizeddel ezelőtt még koránsem ez volt a helyzet. Biztosan neked is ismerősen cseng még Claudia Schiffer és Cindy Crawford Cindy Crawford Modell, színésznő 37cikk 11galéria 0videó Még több róla neve, akik a 90-es években élték igazán fénykorukat, és akiket akkoriban a leggyönyörűbb nőként tartották számon.
Az utóbbi évtizedekben már átadták a reflektorfényt a fiatalabbaknak, és sokkal kevesebbet is hallunk róluk. De most egy kivételes alkalomból összegyűltek, és együtt vonultak végig a Milan Fashion Week kifutóján más 90-es évekbeli modellekkel együtt. Így rajtuk kívül még Helen Christensen, Carla Bruni és Naomi Campbell is ott voltak.
A modellek Gianni Versace halálának 20. évfordulójára gyűltek össze, hogy együtt emlékezzenek meg a dizájnerről – ugyanis mindannyian dolgoztak vele. Az eseményről pedig közös fotó is készült, így most megnézheted, milyen dögösen néznek ki a modellek az 50-hez közel.
Még videó is készült a modellekről, akik szinte ragyogtak az eseményen. Csúcsformában vannak, az egyszer tuti!
Hogy tetszett a cikk?
március 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.