Videó: rádőlt a koncertdíszlet Marilyn Mansonra
május 17
Marilyn Manson Marilyn Manson énekes, zenész, dalszerző, színész, rendező, festő, újságíró 2cikk 0galéria 0videó Még több róla New Yorkban koncertezett, s az egyik legnépszerűbb dalába, a Sweet Dreams-be kezdett bele. Persze ezt a számot mindig nagy átéléssel adja elő, és most is így tett. Ráadásul szeretett volna felmászni az egyik fegyver alakú díszletre is, hogy egy kisebb magaslatról folytassa, de sajnos a vége nem az lett a dolognak, amire ő számított.
Ugyanis nem hogy nem tudott rá felmászni, hanem rá is esett a hatalmas díszlet. Először a banda észre sem vette, hogy mi történt, és pár másodpercig tovább folytatták a zenélést, de aztán persze odarohantak, hogy kimenekítsék a társukat. Mansont azonnal kórházba vitték, és sajnos még nem tudni, hogy lett-e komolyabb baja. Reméljük, hogy megúszta néhány zúzódással, és hamarosan csak jót fog nevetni az eseten.
Természetesen nem ő az első, akivel kisebb baleset történik a színpadon, hiszen nem sülhet el mindig minden tökélesen, de nagyon várjuk a fejleményeket és tényleg bízunk abban, hogy hamarosan jól lesz!
Hogy a színészeket ne érje baleset forgatás közben, gyakran dublőröket alkalmaznak, akiknek elvileg nagyon kellene hasonlítaniuk a színészekre, néha mégis merőben mások:
Galéria / 10 kép
10 fotó, ami bizonyítja, hogy sokszor mennyire nem hasonlítanak a dublőrök a sztárokra
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.