Így viccelődtek a Wonder Woman forgatásán a meztelen Chris Pine-nal
május 18
Miután tavasszal megjelent a mozikban a Wonder Woman legújabb része, szinte mindenki Gal Gadot-ról beszélt. Nem csoda, hiszen a színésznő szuper alakja mellett lehetetlen szó nélkül elmenni, ráadásul négyhónapos terhesen forgatta le a mozi bizonyos jeleneteit. Akár azt is mondhatjuk, hogy tényleg egy Csodanőről van szó!
Az már tuti, hogy a szuperhősnő kalandjai folytatódnak, és nemcsak Az igazság ligájában tűnik fel, hanem saját filmjének második része is elkészül néhány éven belül. Ha láttad már az első részt, biztos, hogy van egy jelenet, ami neked is mélyen belevéste magát az emlékezetedbe. Ez pedig az a vicces pillanat, amikor a majdnem teljesen meztelen Chris Pine és Gal Gadot beszélgetnek egymással. A színésznő most őszintén mesélt arról, milyen mókás volt felvenni ezt a jelenetet a jóképű színésszel, és hogy mennyire sokat szórakoztak közben.
Csak Patty [a rendező] és én voltunk bent. Úgyhogy folyton azt mondogattuk, hogy 'Chris, fantasztikusan nézel ki'. 'Annyira jól nézel ki'.
A színésznő azt is elárulta, hogy amikor Chris szinte meztelenül mászkált a kamerák mögött, rájött, milyen érzés lehet ugyanez a szituáció a pasiknak, amikor egy gyönyörű nő van a közelükben kevés ruhát viselve. Hát, meg tudjuk érteni, valószínűleg klassz lehetett leforgatni a jelenetet!
Persze Chris Pine sem hagyta szó nélkül a dolgot, hiszen korábban egy interjúban elárulta, hogy szerinte nagyon klassz volt az a forgatás. Rengeteget készült a jelenetre, nem ivott alkoholt, figyelt az étkezésre, és még a szünetekben is fekvőtámaszokat nyomott, hogy biztosan jól nézzen ki. Noha emiatt akkor sokan kinevették, végül mégis meghozta a gyümölcsét a sok munka!
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.