Cicaharc: Kim Cattrall nem túl kedves dolgokat állított Sarah Jessica Parkerről
május 18
Mióta kiderült, hogy mégsem forgatják le a Szex és New York harmadik részét, nagyon felkavarodott az állóvíz a szereplők körül. Különösen Kim Cattrall Kim Cattrall Színésznő 24cikk 1galéria 0videó Még több róla került rivaldafénybe, ugyanis állítólag miatta nem készül el a sok nő által várva várt alkotás. Kim és kolléganői a Twitteren feszültek egymásnak, és elkezdődött a beszólogatás.
Kim azt állítja, ő már egy évvel ezelőtt nemet mondott a filmre, és nem azért nem kezdtek el forgatni három héttel a beütemezett dátum előtt, mert ő díváskodott volna, ahogyan ezt a pletykákban hallani lehetett. A színésznő többször elmondta az álláspontját a magazinoknak és riportereknek, s kifejezetten sérelmezi, hogy a Szex és New York-os kollégái nem állnak mellé, és nem védik meg, azzal, hogy elmondják az újságíróknak, hogy ő már egy ideje udvariasan visszautasította az ajánlatot a filmre, és el sem kezdtek volna forgatni egyáltalán.
Kim különösen csalódott a sorozat Carrie-jében, Sarah Jessica Parkerben:
Sarah megerősítette a hírt, hogy miattam nem kezdődnek el a forgatások, és hogy én korábban igent mondtam a szerepre. Az összes Szex és New York-os kollégák, de főleg Sarah Jessica Parker lehetett volna kedvesebb. Tényleg igazán lehettek volna most velem kedvesebbek. Nem tudom, mi Sarah baja, igazából sosem tudtam, hogy mi...
- nyilatkozta a minap Kim.Úgy fest, valami nagy ellentét van kettőjük közt...
Ha már a Szex és New York körüli hangulat ilyen jeges, dobódj fel Samantha legjobb beszólásaitól:
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.