Minden héten egyszer futva megyek munkába – 5 praktikus ötlet, ha te is belevágnál
május 18
Mint a világon szinte minden dolgozó ember, magam is küzdök azzal, hogyan iktassam be a sportot az életembe. Mivel kora reggel munkával kezdek, este pedig hol van valami társasági elfoglaltságom, hol nincs, az edzéseket általában nehezen tudom betervezni, ezért kézenfekvő, hogy összekössem azzal az időszakkal, amikor amúgy is mozgásban vagyok – a munkába járással. Gyakran megyek kerékpárral dolgozni, de a városi bringám valahogy nem elégíti ki a mozgásigényemet, ezért időnként inkább futva megyek helyette.
Na mármost ez egy csomó praktikus kérdést felvet: hogyan lehet legegyszerűbben átvágni gyalog a városi betondzsungelen és szmogon? Nem vesz ez túl sok időt igénybe? Nem kell majd túl sok cuccot cipelnem? Az alábbi galériában leírom, milyen válaszok létezhetnek ezekre a kérdésekre, amelyekre magam tapasztaltam ki a megoldást a kezdeti bénázások után.
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.