Ma van péntek 13: hét dolog, amit tegyél meg, hogy elkerüld a balszerencsét
május 21
Péntek 13-a: a nap, amit már összekapcsoltunk a balszerencsével, és sokan biztosra is veszik, hogy ha valami rossz dolog történik velük ezen a napon, arról a dátum tehet. De hogy miért is alakult ez így, azt senki sem tudja. De tényleg. A történelmi forrásokat olvasgatva sem találták meg a szakértők azt az indokot, hogy miért lett ilyen rossz imidzse ennek a napnak. Egyes feljegyzések szerint IV. Fülöp 1307-ben október 13-án (pénteken) adta ki a tömeges letartóztatási parancsot a templomos lovagok ellen, más források szerint viszont már Jézushoz is köthető a dátum.
Akárhogyan is, ami különösen érdekes, hogy valójában statisztikák szerint nem is péntek 13-a a legszerencsétlenebb nap: sokkal több negatív dolog történik péntek 17-én. Azonban tény, hogy nagyon sokat számít, te mit gondolsz, és ha hiszel a babonákban, érdemes egy-két trükkel szerencsésebbé varázsolni a mai napot. Ha az alábbi tanácsokat megfogadod, sokkal jobb lesz a napod!
1. Ha meglátsz az utcán elszórva egy pénzérmét vagy ceruzát, vedd fel és tedd el! Ezek ugyanis már régóta a jó szerencsét jelképezik, és ha ezekre épp a mai napon bukkansz rá, mindenképpen használd, hogy pozitív dolgokat vonzz az életedbe.
2. Viselj a mai napon piros fehérneműt! Úgy tartják, hogy ez a szín ugyanis sokkal nagyobb szerencsét hoz az életedbe, mint az összes többi árnyalat. Ha még sincs kéznél ilyen, semmi gond, de egy dologra figyelj: hogy semmiképp se zöld alsónemű legyen rajtad, mert azzal épp az ellenkezőjét éred el.
3. Akármi is volt mára a terved, a takarítást felejtsd el! Ezen a napon nem szabad ilyenekkel foglalkoznod, sőt, még mosnod sem, ugyanis az balszerencsét hoz. Ez ám a jó indok arra, hogy csak szimplán hátradőlj és élvezd a délutánt!
És ez nem minden, hiszen van még további négy egyszerű tippünk, amitől szerencsés lesz számodra péntek 13-a!
Hogy tetszett a cikk?
május 21
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.