A kor csak illúzió - szívdöglesztő férfi modellek 40 felett
május 19
Számos olyan ifjúkorát túllépett férfi modell van a világon, akik szerteágazó munkakörökből kilépve vagy amellett gondolták úgy, hogy ők bizony kamera elé állnak. És milyen jól tették! Van, aki a szakállának köszönheti, hogy felfigyeltek rá. Van, aki fiatal pasikat megszégyenítő izmokat és testet épített magának. Egy biztos, újrakezdeni vagy elkezdeni valamit, sosem késő.
Indítsunk egy sármos kakukktojással, aki csak jövőre lépi át a bűvös 40-es számot, azonban karrierje és stílusa révén beharangozóként mindenképp fel kell figyelnünk rá. David Gandy, brit úriember, a világ egyik legkeresettebb férfi modellje. A régi korokat idéző, ám korántsem poros, igazi gentleman stílusát rengetegen követik, a divatházak kapkodnak érte. Tehetsége sokrétű: nemrég a Marks and Spencer-nek tervezett kapszula kollekciót.
És akkor most következzenek azok a férfiak, akik vagy angoltanárból, new yorki vezérigazgatóból vagy fotósból avanzsáltak szexi, kortalan modellé!
Persze a modell világ folyamatosan pörög, ahová gyakran színészeket is elcsábítanak egy-egy neves márka fotózására. De vajon mely színészek mondanak igent ilyen felkérésre?
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.