A Sims játék újítását minden rajongó imádni fogja
május 16
Ha eszedbe jut a The Sims játék, te is azonnal nosztalgikus hangulatba kerülsz? Gyerekkorunk kedvencével valószínűleg te is éveken keresztül játszottál: néha fiktív embereket alkottál meg a virtuális világban, néha pedig saját magadat a titkos szerelmeddel, vagy a kedvenc sztároddal. Hiába telt el az első rész bemutatása óta 18(!) év, mai napig hatalmas a sikere, jönnek ki az újabb változatok, kiegészítők, fejlesztések.
Ennek kapcsán érkezett hétvégén egy hír a The Sims 4-gyel kapcsolatban, ami minden rajongót izgalommal töltött el. Az első Sims óta egy dolog nem igazán változott: a nézeti mód. Többnyire felülnézetben játszhattunk a simjeinkkel, vagy maximum egy kis ideig vízszintes módban, de így nem volt valami átlátható a lakás. A játék készítői viszont egy ideje már dolgoznak egy újdonságon, amit aztán nemrég hivatalosan bejelentettek.
A The Sims 4-ben már lesz belsőnézeti mód is, ami azt jelenti, hogy olyan szögben fogod látni a többi simet, bútort, környezetet, ahogy a karaktered is! Ezt néhány videóban meg is mutatták:
Az új nézeti módon kívül persze maradtak az eredetiek is, hiszen a tesztek során kiderült, hogy sokan elszédültek a belsőnézeti módban, ráadásul nem is mindenkinek jött be. Azonban pluszt ad hozzá a játékhoz, és szórakoztatóbbá teszi azt. Ha minden igaz, holnap már kikerül netre az ingyenes frissítés, így te magad is kipróbálhatod hamarosan!
És ha már Sims, tuti, hogy az alábbi hat dolgot te is csináltad a játékban!
Hogy tetszett a cikk?
május 16
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.