Olyan részlet derült ki a Stranger Things 3. évadáról, amit egyenesen imádni fogsz!
május 21
Kevés sorozat robbant be annyira az elmúlt egy-két évben, mint a Stranger Things! Az első évad magasra tette a mércét, de szerencsére a másodiknak sikerült azt is felülmúlnia: rengeteg karakter fejlődését figyelhettünk meg, és közelebbről megismerhettük a szereplők hátterét és érzéseit is. Az már biztos, hogy 2019-ben érkezik a harmadik évad, de egyelőre még semmi mást nem árultak el a készítők. Legalábbis eddig!
Most ugyanis a sorozat producere, Shawn Levy fedte fel a leplet néhány részletről. A férfi elárulta, hogy a harmadik évad nem lesz rövidebb az előzőeknél (az első 8, a második 9 epizódból állt), így jövőre ugyanannyi időt tölthetünk a sorozattal, mint az elmúlt években.
De nem ez a legjobb infó, amit elárult a harmadik évadról. Azt már láthattuk, hogy az előző kettőben Will Byers volt a középpontban, ő élt át rengeteg szörnyű eseményt, ami köré a sztori fonódott. Na, az új részekben nem ez lesz, ugyanis két másik főszereplő kerül reflektorfénybe. Méghozzá Dustin és Steve!
A két srác a második évad végén különös barátságot kötött, és kétség sem férhet hozzá, hogy ez volt az egész évad egyik legklasszabb része. Az új részekben ez folytatódik, sőt, szinte már testvéri viszony alakul ki közöttük, a sztorinak pedig a főszereplőivé válnak.
Mi már nagyon várjuk, hogy többet lássunk Dustinból és Steve-ből, ugyanis nagyon imádtuk a közös jeleneteiket!
Hogy tetszett a cikk?
május 21
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.