12 ajándék, amivel meglepheted Star Wars-rajongó barátodat karácsonykor
október 4
Kétségtelen, hogy az egész világ lázban ég a napokon belül mozikba kerülő Star Wars: Skywalker kora című film miatt. Hiába a nagy titkolózás, napról napra egyre több kis infó szivárog ki a várva várt epizódról. A legfrissebb hírek szerint Daisy Ridley, John Boyega és Oscar Isaac a Skywalker kora után már nem térnek vissza a Star Wars világába – egy interjúban ugyanis kifejtették, hogy számukra a kilencedik epizód lesz valószínűleg az utolsó, hiszen úgy érzik, tökéletesen kerek lesz a történet ezzel a résszel.
Egy vérbeli fanatikus azonban biztosan nem éri be azzal, hogy csupán megnézi az új részt. Mi lehetne hát jobb ajándék számára, mint egy filmes meglepetés?
Ha pedig szeretnél még többet megtudni Daisy Ridley-ről, akkor lapozd fel a decemberi JOY magazint, ami most 2020-as naptárral kapható!
Hogy tetszett a cikk?
október 4
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.