Ebben az időpontban menj állásinterjúra, ha a siker a célod
április 20
Az állásinterjúktól sokan a falra másznak, hiszen hiába az alapos felkészülés, csak élesben derül ki, hogy milyen benyomást teszel a kérdezőkre. Azonban ennek egyik fontos részletét kevesen veszik figyelembe, mégpedig azt, mikor érdemes megérkezni.
Ha túlságosan korán érkezel, akkor az interjúztató elkezdhet kapkodni és stresszelni, ha pedig késel, azzal máris egy mínusszal indíthatsz.
Amy Polefone, fejvadász szerint a legjobb, ha 10 perccel korábban érkezel a megbeszéltnél. Így látják rajtad, hogy fontos neked az interjú és készen is állsz a kérdésekre.
Ha túlságosan korán érkezel, feszültté válhat az interjúztató csapat, ráadásul úgy érzik, sietteted őket.
- mondta.A szakértő szerint tehát a legjobb az arany középutat választani, hiszen neked sem kell sokat várnod, de a HR-es és a többiek sem fogják úgy érezni, hogy rohanniuk kellene.
Tudtad, hogy melyik a világ 5 legjobb állása? Elképesztőek!
Hogy tetszett a cikk?
április 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.