Ez bearanyozta a napunkat: két szuper hír is érkezett az AHS folytatásáról
Forrás: American Horror Story
május 22
Szinte hihetetlen, hogy az American Horror Story már a 9. évadon is túl van! A sorozat az indulása alatt hatalmas sikernek örvendett, az első három évad pedig tényleg óriási nézettséget hozott, ám Jessica Lange kilépésével, valamint az új történetek ellaposodásával többen is elpártoltak a sorozattól. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy még mindig hisznek a készítők a sikerben, ugyanis megerősítették, hogy az American Horror Storyt egészen a 13. évadig meghosszabbították!
Ez már önmagában izgalmas hír a rajongóknak, de most azt is megerősítették, hogy visszatér a sorozat egyik legnépszerűbb színésznője. Tavaly júliusban ugyanis kiderült, hogy Sarah Paulson, aki eddig minden évadban feltűnt (és szinte mindig főszereplőként), más munkákra szeretett volna koncentrálni, így a 9. évadban inkább nem akart játszani. Ezért az 1984 címet viselő évadban Emma Roberts kapta meg a főszerepet.
Megerősíthetem, hogy benne leszek az AHS 10. évadában. Nem tudom még, hogy miről fog szólni... de nem mellék-, hanem főszereplőként térek vissza.
- nyilatkozta Sarah Paulson.Rajta kívül az American Horror Story másik népszerű színésze, Evan Peters is hátat fordított a sorozatnak egy évad erejéig, és azt mondta, ezt most inkább kihagyná. Nem kizárt, hogy erről párkapcsolata tehet, ugyanis Emma Robertsszel hosszú évek után ismét szakítottak, és ezúttal végleges a dolog. Olyannyira, hogy a színésznő már tovább is lépett, és egy ideje Garret Hedlunddal randizgat.
A 10. évad még idén megérkezik, de ha addig is néznél egy jó horrort, íme filmajánlónk!
Hogy tetszett a cikk?
május 22
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.