Pusztán az ásításból is következtethetsz arra, hogy valaki pszichopata-e
február 16
A Personality and Individual Differences című folyóiratban megjelent kutatás szerint könnyedén rájöhetsz arra, hogy valakinek vannak-e szadisztikus vagy nárcisztikus jegyei - mindössze elég azt megnézned, hogyan ásít, illetve ásít-e egyáltalán.
A kutatás szerint a pszichopátiát az általános, antiszociális életmód mellett az is képes jelezi, ha valaki önző, manipulatív, impulzív, vakmerő, domináns és hiányzik belőle az empátia. És itt jön a képbe az ásítás.
Gyakran hallani, hogy ásítás ragadós, vagyis ha valaki ásít egyet, akkor a legtöbben szintén így tesznek - ennek pedig az empátiához is köze van. A fenti kutatás ugyanis azt vizsgálta, ki reagál az ásításra ásítással. A szakértők arra jöttek rá, hogy azok, akik nem ásítottak, sokkal kevésbé voltak empatikusak, ugyanakkor önzőbbnek mutatkoztak a társaiknál. Ennek alapján azok, akikre nem ragad át az ásítás, négyszer nagyobb eséllyel erősítik a pszichopaták táborát.
Ha tehát szeretnéd kideríteni, hogy valaki pszichopata-e, egyszerűen ásíts a jelenlétében.
És azt tudod, hogy a kedvenc színed is sokat elárul rólad? Derítsd ki, mit!
Hogy tetszett a cikk?
február 16
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.