Nagyon furcsa nadrág trend hódít az interneten
május 18
Ksenie Schnaider, egy ukrán tervező álmodta meg az év eddigi legfurább divattrendjét, a felemás nadrágot. A farmer egyik szára szűk, a másik pedig egészen bő, trapéz fazonú. A tervező már több szezonnal ezelőtt elkészítette a darabot, de többen is azt mondták neki, hogy túl extrém lett, és senki sem fogja viselni, ezért inkább egy ideig pihetette ötletét.
2019 elején úgy döntött, mostanában már semmi sem túl extrém, így a divat simán elbírja az asszimetrikus nadrágot. Egyelőre csak az internetes forumokon terjed, de a tervező szeretné, ha tavasszal már az üzletekbe kerülne a darab, és 100 ezer forint körülire lőtte be az árát.
Kíváncsiak vagyunk, a sztárok közül ki lesz az első, aki lecsap egy ilyenre.
Megmutatjuk, az extrém nacik mellett még milyen farmer a divatos mostanság.
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.