Axente Vanessa ismét címlapon
május 19
Karrierje során számtalan karakter bőrébe bújva láthattad már, s Vanessa most a szezon legdivatosabb blézereit és nadrágkosztümjeit mutatja be a minimalistától az oversized fazonon át egészen a fiús stílusig. Teszi mindezt 10 oldalon keresztül a The Edit címlapsztorijában, amelynek kiadója a luxusmárkákat online forgalmazó Net-A-Porter. Címlaplányunk régi ismerős a piacvezető cégnél, tavaly ugyanis a kampányukban, előtte pedig többször a katalógusukban és kétszer a másik, Porter címet viselő magazinjukban is szerepelt.
A címlap (amin mellesleg Calvin Klein-ruhát visel) mellé dukált egy rövid interjú is, amelyben Vanessa beszámol többek közt arról, hogy a modellkedés előtt nem volt ismerős a divat világában, és hogy nagyon fiatalon, 12 évesen fedezte fel az Attractive vezetője egy közösségi oldalon, amikor még nem volt ilyen erőteljes befolyása a social mediának. Vanessa jelenlegi tervei közt pedig az is szerepel, hogy belevág egyetemi tanulmányaiba, hiszen régóta szeretne építész lenni.
Végül a cikkhez kapcsolódó beauty tipp Vanessától az elegáns megjelenésért:“Életem legjobb arcmasszázsait akkor kaptam, amikor Japánban dolgoztam, ezért minden reggel hideg vízzel átmosom az arcom, hidratálok, majd tartok egy 5 perces arcmasszázst, ami nagyon jót tesz a bőrömnek. Sosem használtam sok krémet, de amióta a sok repülés miatt a bőröm kissé szárazabb lett, mindent megteszek azért, hogy hidratált maradjon, ezért a reggeli rutinomhoz is ragaszkodom”.
Nézd végig te is a New Yorkban készült, “Suit Yourself’ címet viselő címlapsztorit a galériánkra kattintva:
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.