Ez nagyon para lesz: Megérkezett az Átok remakejének első előzetese
május 17
Már régóta tudni, hogy hamarosan érkezik a 2004-es horror klasszikus remakeje, most azonban végre kijött az első előzetese, amelynek vágóképei alapján még az eredeti verziónál és durvább lesz. A történet ugyanaz maradt, de az összes ismert jelenetet vérfagyasztóbbá és sokkolóbbá tették a rajongóknak, hogy mindenképp félelmetes élménnyel távozzanak a mozikból, valamint egy nem várt fordulatot is tartogatnak nekünk a készítők.
A filmet Nicolas Pesce rendezte, akinek szinte horror folyik az ereiben, a főszerepben pedig John Chot és és Andrea Riseboroughot köszönhetjük, akik már több filmben is bebizonyították, hogy igazi tehetségek. Érdekesség, hogy amíg nyugaton Az Átok franchise csak három részt élt meg, addig a japánoknál kilencet. De ők még ennél is messzebb mentek azzal, hogy A kör című film Samara Morganét összeeresztették az Átok szellemével.
Lássuk is az előzetest!
Ha kíváncsi vagy a Disney mesék horrorisztikus és beteg pillanataira, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.